Az első a Filter klubban volt, a másik a Lámpásban.Mindkettő kicsi hely, de pont ettől volt olyan házibuli hangulata. Idén ez kimaradt, csak magunkban örülünk az eltelt évnek.
Annyira lekötött bennünket a lemez körüli sürgés-forgás,hogy teljesen megfeledkeztünk az időpont fontosságáról. Igaz, nem szerveztünk erre az időre semmilyen koncertet, hogy rendben menjenek a felvételek. Nem is számítottunk ekkora csúszásra. Szerintem közel vagyunk a rekordhoz.
Most úgy tűnik, belevágunk az utolsó szakaszba. Hétfőn megint belakjuk a stúdiót. A dobfelvételek rendben vannak, már csak egy nóta dobja maradt, amit a zenekar időközben fixé vált dobosa fog feljátszani. Kicsit más koncepcióval, hogy ne legyen ugyanaz mint az ep-n. Trükkösebbre és lebegősebbre tervezzük. Ez kb 2 napot vesz igénybe, aztán indulnak a basszus felvételek. Ezt az elektronikus szekció követi, majd gitár, néhány emberi hangot is rögzítünk, aztán az ütősökkel zárjuk az egészet. Január végén kirúgnak minket a stúdióból, úgyhogy remélhetőleg a keveréssel és a masterrel is végzünk addig.
Azért ez fasza kis szülinapi ajándék lesz, még ha kicsit megkésve is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.